Ha ismered Chuck Palahniukot, nem fogsz csalódni a történeteiben. Ha ismered, azt fogod mondani, ez a fickó őrültebb, mint gondoltam. Pedig a könyvben szereplő történeteket valós események ihlették. Reméled, hogy ez azért még sincs egészen így. Például a hírhedt Zsigerek című elbeszélést, melytől már vagy 70-en elájultak felolvasásokon (azóta már biztos magasabb a szám). De van itt még sokkolóbb történet is: ott van például a Szökés. Plasztikbábukat erőszakolni, s ebből egy novella? Mr Palahniuk szerint WHY NOT? Vagy ott van a személyes kedvencem, a Polgári szürkület.
A Kísértettek novellái rendkívüliek, s épp ezért vélem úgy, jobban jártunk volna egy novelláskötettel, kerettörténet nélkül. A könyv meghatározása ugyanis: regény történetekből. Ahogy Boccaccio Dekameronjában, elszigetelődött embercsoport szórakoztatja egymást ilyen-olyan sztorikkal. Többnyire horrorisztikus történetekkel. Hogy is kerülhetett össze ennyi ilyen ember egy helyre?
De jobb lett volna az egész a boccacciói frame nélkül: az alaptörténet ugyanis kevésbé sikerült. Lehetetlen nevű emberek, antipatikus hősök, zavaros történetszál és egy jó adag szájbarágás - nem beszélve a hatásvadász öncsonkításokról. Nos, Palahniukot nem véletlenül vádolták azzal, hogy 'shock writer'. Itt most túltolta.
Az más kérdés, hogy mennyi mindenben igaza van: kétségkívül van valami abban a bátorságban, mellyel Chuck kimond dolgokat. A médiafigyelemről, a hírnévről. Perverziókról, a félelmekről. A szörnyekről, gonoszokról, melyeket kényszeresen gyártunk magunknak. "Meghalt az ördög. Éljen az ördög.
Bűnbak nélkül egy pillanatig sem bírnánk."
Palahniuk könyvétől nem fogod megtudni, mi van a te Rémálomdobozodban. De látni fogod a kamera mögötti kamera mögötti kamera mögötti kamerát, mely arra irányul. És ez is épp elég ijesztő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése