2011. november 3., csütörtök

Örkény István - Tóték

"Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni. Köszönöm" - írja Örkény István arról, hogy mi a groteszk. Mert a Tóték című regény groteszk, nem is akármennyire. Nagyon! Nyolcvan oldalnyi. Egy háborús regény, amiben meg sem jelenik a háború, csak a hátország, annak is legeldugottabb, legcsöndesebb része, Mátraszentanna.
Mátraszentannán "egy őrnagyot vendégül látni, a háborútól függetlenül is, égbemenetel számba ment". Pedig pont ez történik Tótékkal: Gyula fiuk felettese, Varró őrnagy érkezik hozzájuk, hogy szabadságát tölthesse. A zaklatott idegállapotú őrnagy mindent a feje tetejére állít: mert egy, a plébános ágya alá kergeti Tótot, kettő, vak szerelmessé teszi a tizenhat éves Ágikát, és három..., mit is tesz Mariskával? Ővele talán semmit? Vagy mégis? Nem? Igen? Ennek utána kell olvasni...
Úgy szól a fáma, hogy Örkény elejétől a végéig megálmodta Tóték történetét („Minden balsikeremért azzal vigasztalom magam, hogy legalább álmaimban zseniális író vagyok"). Az eredetileg forgatókönyvnek szánt művet a filmgyár otrombának minősítve dobta vissza, így jelent meg a Tóték kisregény formájában 1966-ban. Az 1967-es kiadás előszavában Örkény elmondja, hogy világértelmezésében visszajutott oda, ahol 1941-ben, a Tengertánc c. elbeszéléskötet megjelenésekor megtorpant: a groteszkbe.
A Tóték - amely hamarosan színpadra is került - üstökösként robbant be a korabeli kulturális életbe. Szó szerint világsikert hozott írójának. Noha sokan számonkérték Örkényen a határozottabb állásfoglalást, mert „a világ és az emberiség még a két háború között sem csak idegroncs őrnagyokból, idióta postásokból, kényszerzubbonyba bújt professzorokból, üresfejű plébánosokból vagy meghunyászkodó kisemberekből állt”.
Latinovits Zoltán mint az őrnagy a filmben
Az abszurd megközelítés Örkény számára olyan, mint a lélegzetvétel: senki sem sértődik meg, ha fekete humorral szól a Rajk-perről, vagy rekeszizom-remegtető nyelvezettel a dél-amerikai elnökválasztásról. "Csak a gúny sért, nem a nevetés" - vallotta az író. "Nekem a háború volt életem legnagyobb, sorsdöntő élménye, és most úgy érzem, ebben a regéyben írtam meg igazán." Örkény, aki majdnem büszke volt arra, hogy nincs affinitása a történelmi témák iránt, hogy írói érdeklődése egyértelműen jelen idejű, életműve jelentős részében a második világháborút idézte fel.
A kisregény 1969-ben mozivászonra is került (Isten hozta, őrnagy úr! címmel): a főszerepben Latinovits Zoltán, mint az őrnagy, Sinkovits Imre, mint Tót, valamint Fónay Márta és Venczel Vera. Latinovits Zoltán meg is kapta a Magyar Filmszemle Díját alakításáért. "Ugyanúgy kötelező, mint az alapjául szolgáló regény. Szemet, fület, lelket gyönyörködtető alkotás" - írja egy blogger.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése