„Elég sokszor nem is tudják, mivel foglalkozom” — nyilatkozta egy ízben Grecsó Krisztián, amikor vidéki életéről kérdezték. — „Vidéken nincs olyan, hogy író.” A szerzőre híressé-hírhedtté vált Pletykaanyu (2001) c. novelláskötetének megjelenésekor ragasztották a népi író címét: „A vidéki írót szívesen vállalom, a népi írót nem” — kommentálta. A szakirodalom a kritika többször utal arra, hogy az alkotó nemcsak írásmódjában, hanem témáiban is szívesen közelít Mikszáthhoz és Móriczhoz. Szilágyi Zsófia szerint Grecsó „segít az újraolvasást kiszabadítani a korábbi Móricz-értelmezések fogságából”. Az író elmondta, hogy például a Pletykaanyuban egész komoly részleteket vett át a Mikszáth-levelezésből. Grecsó stílusára jellemző az anekdotázás, a folytonos történetmesélés, a falu mint mikroközösség és a pletyka központba helyezése. Napjaink Mikszáthja? „Ilyen hízelgő dolgot ki kérne ki magának?” — válaszolt az író a Mellettem elférsz (2011) c. regény bemutatóján.
„1976-ban születtem Szegváron (…). Életem első 14 évét ott is pörgettem le, mit sem sejtve arról, hogy a Kurcza-part nem az egész világ számára szent hely”. Életrajzi vonatkozásokat keresve olvashatjuk Grecsóról, hogy „volt birkapásztor, vízhordó fiú, napszámos, tanító, költő, bölcsész, forgatókönyvíró, alelnök, vezető szerkesztő”. Művészetében kiemelt szerepet kap a vidéki származás, a falu, a telep. Pályafutását költőként kezdte: a Vízjelek a honvágyról (1996) és az Angyalkacsinálás (1999) c. kötetekben még alig jelenik meg az identitáskeresés és a család motívuma, az Isten hozott (2005) c. regény azonban már határozottan önéletrajzi jellegű: hőse visszatér szülőfalujába és felkutatja annak történetét. A Tánciskola (2008) oldalain is egy faluba érkező története bontakozik ki, aki hamarosan elveszti, majd kétségbeesetten keresi az identitását az új környezetben. „Azt látom, hogy valahogy úgy lesz most már nálam, (…) hogy többé-kevésbé mindig ugyanazt a könyvet fogom írni” — nyilatkozta Grecsó a Mellettem elférsz kapcsán.
A Nyitott Műhelyben tartott regénybemutatón az író elmondta, hogy „egy alkalommal analóg technikával, egy régi típusú fényképezőgéppel készítettek róla portrét, és egészen meglepődött, amikor a fotóról saját apja nézett vissza rá”. Majd egy — a Digitális Fotómagazin nevű lap számára írt — tárcanovella kapcsán derült ki, hogy apja nagybátyja, a családi történettel ellentétben, soha nem volt pannonhalmi szerzetes. E felismerés hatására határozta el, hogy erről ír majd, a téma kikerülhetetlen tűnt számára. Az író ugyanakkor megjegyezte, hogy a cselekmény semmiképpen sem tekinthető valósnak: „A regény nagy részben fikció. Rengeteg olyan történet szerepel, amelyet nem is tudtam volna kinyomozni” — felelt Dömötör Ági kérdésére.
„Most engem inkább az a hihetetlen nagy erejű fölismerés mozgatott, hogy ezek a történetek mennyire a jelennek szólnak. Olyan történetet akartam elmesélni, amely nemcsak önmagában áll, hanem megmutatja, mennyivel több lehetsz attól, hogy ezeket a családi mítoszokat önmagadnak felkutatod”.
Részletek Csabai Máté
a regény nyelvi rétegeivel foglalkozó tanulmányából
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése