2011. október 8., szombat

Oscar Wilde - A boldog herceg

„Egyik versem nyomdai levonatát javítottam. Egész délelőtt töprengtem, végül kihúztam egy vesszőt. Délután folytattam a munkát, aminek az lett az eredménye, hogy visszaállítottam azt a bizonyos vesszőt” - felelte Oscar Wilde egyszer arra a kérdésre, hogy mivel töltötte a napját. Az 1888-ban megjelenő meséskötet az aprólékos, álomszerű leírások és mitizált cselekmények példatára. Wilde saját gyermekeinek is felolvasott belőle esténként, és több magazinnak is rendszeres meseírója volt.
A címadó mese... hát mondjak egyáltalán róla valamit? Pár oldal, olvassa el mindenki. Minden írót elfog az irígység, ha ezzel a költői művel találkozik. A történet csupa érzelem - az önfeláldozással szemben ott van a társadalom közönyössége, a szegénységgel szemben a gazdagság. Győz az önfeláldozás. Ebben a mesében van valami megtisztító - az olvasó máshogy teszi le a könyvet.
A kötetből Az önző óriást, A halász és a lelkét és A csalogány és a rózsát érdemes elolvasni még, meg úgy az összes többit! Mert milyen is A Boldog Herceg?
"Olyan, mint egy angyal" - mondták az árva gyerekek, amikor kiléptek a székesegyházból ragyogó skarlátvörös kabátban és tiszta, fehér kötényben. "Honnan tudjátok?" - kérdezte a számtantanár. - "Sose láttatok angyalt." "Dehogynem, álmunkban" - válaszolták a gyerekek, és a számtantanár összeráncolta a homlokát, és nagyon szigorú arcot vágott, mert nem helyeselte, ha a gyerekek álmodnak. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése