Hemingway kemény, sokat megért férfi hőseihez tartozik Richard Cantwell ezredes is, a Triesztben állomásozó haderő amerikai tisztje. Az ötven esztendős katonában, aki egészségileg megtört ugyan, de a fiatal olasz grófnőben metalálja még élete utolsó szerelmét, könnyen az íróra ismerhetünk.
Noha a regény nem Hemigway legjobbjai közé tartozik, a kérdések ugyanazok. Mi maradt az embernek a háború után? Megváltoztatta-e a vér a világot, vagy maradt minden ugyanúgy?
"Jobb állva meghalni, mint térden állva élni" - ez volt Hemingway mottója, s ez jelenik meg A folyón át a fák közé c. regényben is. Cantwell ötven évesen már szkeptikusan, ironikusan és komoran tekint az emberiségre. "Ne légy durva" - kéri Renata, a gyönyörű tizenkilenc éves lány. "Nem arról van szó, csak megéltem ötven évet, és tudom, hogy mennek a dolgok" - feleli az ezredes.
A véget nem érő beszélgetések és vacsorák alatt pedig megjelenik a háború borzalma és szépsége, a kötelesség súlya és gyönyöre, a szerelmi csalódás és beteljesülés.
A regény 1950 szeptemberében jelent meg, a kritika nem fogadta egyöntetű lelkesedéssel. Habár néhányan lelkesedve fogadták.
Tenesse Williams a New York Timesban így ír: "Nem mehetnék most Velencébe anélkül, hogy ne hallanám ennek az új Hemingway-regénynek a visszhangjait. Ez a legszomorúbb történet a legszomorúbb városról, és ha azt mondom, ez a legőszintébb, amit Hemingway valaha írt, azt mondanák, megőrültem."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése