2015. augusztus 11., kedd

Milan Kundera - A nevetés és felejtés könyve

Nem hittem volna, de kezdem unni, hogy Kundera mindig a szexről beszél. Azaz, bocsánat, ahogy az ő entellektüel szóhasználatában említődik, a szeretkezésről. Közösülésről. Nos, túlzok, nem unom, mert igencsak érdemes eseteket tár elénk. Az pedig már tényleg az omnipotens elbeszélő prototípusának csúcsa, ha még szereplői orgazmus közbeni gondolataival is tisztában van.
Hogy is ne lenne tisztában, hiszen alakjait ő maga teremti. Ahogy amerikai pályatársa, Vonnegut képben van alakjai péniszméretével, úgy vágja Kundera az ő regényvilágának szeretkezéseit. Azok motivációit. Csapdáit. Szégyeneit, büszkeségeit. A szeretkezések tisztaságát, mocskosságát.
Mindenekelőtt azonban a testiséget, mely a szeretkezésben válik közölhetővé, a testiséget, mely nagyon is meghatározza az embert. A másik testét, mely meghatároz minket.
Ahogy meghatározza Mireket Zdena hosszú orra (Elveszett levelek). Karelt a már öregasszonnyá idősödő nő teste, még gyerekkorából, s az ezáltal robbanásszerű szeretkezés hármasban - a feleségével és szeretőjével (Anyuka). Az írót R. testének bélműködése, félénksége, remegése, mely különös vágyat ébreszt benne - igen, az író is szerepel a regényben (Elveszett levelek II.). Taminát a felnőttségére, mellére, szőrzetére rácsodálkozó gyerekek (Angyalok). És így tovább.
Kundera hisz a testben, hisz az emberben. Hisz az életben. Vele együtt hihetsz a nevetésben. Félhetsz a felejtéstől. Kétségbeesetten keresheted te is magadat, hogy bírhasd a jövődet. És közben megtalálhatod az igaz, gúnyt és tréfát mellőző nevetést, mely szívből jön: "a gyönyör nevetése, a nevetés gyönyöre; nevetni annyit jelent, mint mélységesen élni."

Chuck Palahniuk - Kísértettek

Ha ismered Chuck Palahniukot, nem fogsz csalódni a történeteiben. Ha ismered, azt fogod mondani, ez a fickó őrültebb, mint gondoltam. Pedig a könyvben szereplő történeteket valós események ihlették. Reméled, hogy ez azért még sincs egészen így. Például a hírhedt Zsigerek című elbeszélést, melytől már vagy 70-en elájultak felolvasásokon (azóta már biztos magasabb a szám). De van itt még sokkolóbb történet is: ott van például a Szökés. Plasztikbábukat erőszakolni, s ebből egy novella? Mr Palahniuk szerint WHY NOT? Vagy ott van a személyes kedvencem, a Polgári szürkület.
A Kísértettek novellái rendkívüliek, s épp ezért vélem úgy, jobban jártunk volna egy novelláskötettel, kerettörténet nélkül. A könyv meghatározása ugyanis: regény történetekből. Ahogy Boccaccio Dekameronjában, elszigetelődött embercsoport szórakoztatja egymást ilyen-olyan sztorikkal. Többnyire horrorisztikus történetekkel. Hogy is kerülhetett össze ennyi ilyen ember egy helyre?
De jobb lett volna az egész a boccacciói frame nélkül: az alaptörténet ugyanis kevésbé sikerült. Lehetetlen nevű emberek, antipatikus hősök, zavaros történetszál és egy jó adag szájbarágás - nem beszélve a hatásvadász öncsonkításokról. Nos, Palahniukot nem véletlenül vádolták azzal, hogy 'shock writer'. Itt most túltolta.
Az más kérdés, hogy mennyi mindenben igaza van: kétségkívül van valami abban a bátorságban, mellyel Chuck kimond dolgokat. A médiafigyelemről, a hírnévről. Perverziókról, a félelmekről. A szörnyekről, gonoszokról, melyeket kényszeresen gyártunk magunknak. "Meghalt az ördög. Éljen az ördög. Bűnbak nélkül egy pillanatig sem bírnánk."
Palahniuk könyvétől nem fogod megtudni, mi van a te Rémálomdobozodban. De látni fogod a kamera mögötti kamera mögötti kamera mögötti kamerát, mely arra irányul. És ez is épp elég ijesztő.

2015. augusztus 5., szerda

Szilasi László - A harmadik híd

Nyolc hajléktalan története a valós Szegeden és annak nemvalós hídjain és hídjai alatt. Szilasi László második Magvetős regénye, A harmadik híd mégis jóval több ennél. Egyrészt, mert legalább annyira szól az emberről, mint a hajléktalanról, másrészt, mert legalább annyira szól a hétköznapi ember világáról, mint a hajléktalanokéról. Csupán máshogy és más szinten.
Kiválóan megírt könyvről van szó, mely ügyesen elkerüli például Borbély Szilárd Nincstelenek című regényének csapdáját: a nyomorúságban való elmerülés állóvizét. Szilasi egy osztálytalálkozót tesz meg kerettörténetnek, itt meséli el Noszta hajléktalanságának egy évét, s tudósít egy közös gimnazistatárs, Foghorn Péter haláláról. De pontosan-e? Hiszen az a test, melyet egy szív és egy tüdő működtet, több névvel is rendelkezik, egyeseknek "Foghorn", másoknak csak "Robot". Hogy mikor ki pusztul el, és ki él, az más kérdés. A szociográfiai regényt, a krimit és a(z anti)fejlődésregényt ötvöző műről nehéz ugyan spoilerek nélkül írni (még Darvasi László fülszövege is megereszt egyet), mégis megpróbálok.
Hogy milyen minőségű munka A harmadik híd, arról a szerző előtanulmányai is árulkodnak. A békéscsabai gyökerű író önkéntesekkel, máltaisokkal, mentősökkel járta a Szeged peremterületein elhelyezkedő hajléktalantelepeket, s szerezte meg azt az impressive helyismeretet, mely rendkívül jót tesz a regénynek. Mégis - a valós városban néhány helyszínt maga alkotott meg, így a címben szereplő harmadik hidat is. S ez a technika általában jellemző a cselekményszövésre: a húsba vágóan realista részeket látomásos szövegek, reflexív szakaszok vagy éppen maga a kerettörténet szakítja félbe, s így jön létre az a 350 oldalnyi mű, melyet tényleg nehéz letenni.
Hajléktalanregény. Így emlegetik Szilasi alkotását, s ha jótékony is a skatulya, azért ne ragadjunk meg itt. Maró korrajz és maró magyar történetek a rendszerváltás utánról, a bizonytalanság korszakából, ahol a társadalom legalább két részre szakadt. Fedéllel rendelkezőkre, és fedél nélküliekre. Az utóbbiak épp elvesztik emberi méltóságukat, az előbbiek pedig - nagyon gyakran épp elpazarolják.
A hajléktalant pedig ugyan nem menthetjük meg - sugallja a regény, de az emberi méltóságot fel kell ismernünk bennük.

2015. augusztus 3., hétfő

Ernest Hemingway - A Kilimandzsáró hava


José Saramago - Vakság

José Saramago 1995-ös regényében különös kór terjed egy városban: a fehér vakságnak nevezett betegség úgy terjed, mint bármely járvány, és a vírustól rettegő emberek, illetve a vakok emberi mivoltukból kivetkőzve küzdenek a túlélésért.
Saramago egy dokumentarista pontosságával írja le az eseményeket, a hitelesség kedvéért még a cselekmény színtelenségét is vállalja: de épp ettől nagyon izgalmas olvasmány a Vakság.
Hét szereplő útját követhetjük nyomon a regényben: a doktort és feleségét, a fekete szemüveges lányt, a kisfiút, a kötést viselő öregembert, az első vakot és feleségét. Közben pedig elborzaszt minket a lapokról áradó naturalizmus, a civilizálatlan ember mocska, kegyetlensége. Mi történik, ha a nyers ösztönök veszik át az uralmat az emberiség fölött?
A történetnek folytatása is van, a 2004-ben kiadott Megvilágosodás. Mindenképpen el fogom ezt is olvasni.

Kurt Vonnegut - Bajnokok reggelije


Janne Teller - Minden